“…s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én.” (Radnóti Miklós: Nem tudhatom…)
A belső ‘rendetlenség’, az önbizonytalanság, a magányérzet ellen felépített külső rend őrzése mint öngyógyító próbálkozás.
A kényszerbetegség két fő tünetcsoportja az akarattól függetlenül jelentkező, visszatérő, szorongást keltő kényszergondolatok (obszessziók), és az általuk okozott feszültség oldását célzó, ismétlődő, ritualizált jellegű kényszercselekvések. A beteg tisztában van az obszessziók és kompulziók értelmetlenségével, de akaratlagosan nem tud szabadulni tőlük.
A leggyakoribb obszessziók a szeretett személlyel kapcsolatos agresszív gondolatok és a piszoktól, fertőzéstől, betegségtől való félelmek.
A leggyakoribb kompulziók a tisztasági, az ellenőrzési, az ismétlési, a megszámolási és a rendezgetési kényszercselekvések.
A betegek igyekeznek titkolni tüneteiket, és inkább “zárt ajtók mögött csendben szenvednek”.
Egyéb alaptünetek
– kóros kockázat-megítélés (“Csak baj ne legyen!)
– patológiás kételkedés (rágódás, döntésképtelenség, “Mi lenne, ha…?”)
– befejezetlenség érzése
IRODALMI PÉLDÁK
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Az ellenőrzési kényszerek legsúlyosabb eseteiben a beteg nem tudja egyedül elhagyni a lakását, mert még a buszmegállóból is vissza KELL fordulnia, hogy tizedszer, huszadszor is ellenőrizze a lakásajtót.
Márai Sándor: Zendülők…Féltékenyek
A túlzott pedantéria, a tökéletességre törekvés kényszeres tünet. Nagyon szépen írja le Márai a kopogtatási kényszer rituáléját. Nem mindegy, melyik ujjal, hányszor és hol KELL kopogtatni. Az illető tisztában van cselekvései értelmetlenségével, de nem tud tőlük szabadulni a szorongása miatt. Ezért nevezzük a kényszercselekvéseket aktív, elkerülő viselkedésnek.
Déry Tibor: Kedves bópeer…
Néha nehéz elkülöníteni a szokást, a rossz szokást és a kényszercselekvést. Az író tömören és nagyon szakszerűen adja meg az irányelvet: “a szokások jogát s értelmét hasznuk határozza meg; ha szabadságunkban korlátoznak, levetendők.”
A kényszertünetek sora mögül valami más is kicseng: a belső rendetlenség, az önbizonytalanság, a magányérzet ellen felépített külső rend őrzése mint öngyógyító próbálkozás.
Kényszerbetegségről akkor beszélünk, ha naponta több mint egy órát foglalnak le a kényszeres rituálék.
A kényszeres zavar kezelhető, ezért is fontos, hogy tudjunk a létezéséről.
Van kérdésed?
Keress bizalommal!
Lukácsné Zsuzsa
