Sokan gondolják úgy, hogy a ‘érzelmeskedés’ fölösleges dolog, csak eltereli a figyelmet a fontos tennivalókról.
Azonban az érzelmek nem véletlenül alakultak ki és maradtak fenn az evolúció során: segítenek a túlélésben. Az öröm, a boldogság -a pozitív érzések azt jelzik, hogy biztonságos helyzetben vagyunk. A szorongás, a félelem, a düh, a szomorúság és az undor -a negatív érzések pedig azt, hogy valamin változtatni kell.

Az érzelmek egyik fő funkciója valamely helyzetre adott megfelelő és gyors reakciókészség kialakítása.

Bár az alapérzelmek velünk születettek, az érzelmi ‘cimkézést’ – azt, hogy az adott állapot milyen érzéseket vált ki belőlünk- csecsemő- és kisgyermek korunkban, a szüleinkkel való kommunikáció során tanuljuk meg. Úgy tűnik azonban, hogy nagyon sok embernek nehézséget okoz megnevezni, szavakba önteni, hogy milyen érzelmeket is él át. Hogy ez miért fontos? Mert egyre több bizonyíték van arra, hogy az emocionális feldolgozás zavara áll számos mentális és pszichoszomatikus betegség hátterében.
Az emberek 10-20 százalékának nehézséget okoz ‘nevet adni’ az érzelmeinek.
Az érzelmek beazonosítása, szavakba öntése sokunk számára nehézséget jelent.

Mellékletben megtalálod az érzelemkereket, mely segíthet ebben.

Hogyan lehet segítségedre az érzelemkerék?
Figyeld meg, milyen érzelem van jelen benned ebben a pillanatban. Lehet, hogy több érzelem is kavarog, ami teljesen természetes. A kerék segítségével igyekezz meghatározni őket minél pontosabban.

Hogy használd a kereket?
Haladj belülről kifelé ( ha neked fordítva jobb, azt is megteheted) az érzelmeid beazonosítása érdekében.

Érdemes naponta párszor megállni, és megfigyelni az érzelmeinket, így -a gyakorlással- egy magasabb fokú tudatosság érhető el.
Vezethetsz naplót, amiből kiderül milyen helyzetekben és milyen intenzitással bukkannak fel bizonyos érzések.
Vizsgáld meg, hogyan alakul az érzelemtérképed.
– Hová pozicionálod magad egy 1-10-ig terjedő skálán? Milyen erős a felbukkanó érzés?
– Mit tehetsz azért, hogy elengedd a negatív érzelmeidet?
– Hogyan tudnál nagyobb teret adni a pozitív érzelmek megélésének?
– Ki vagy mi támogathat ebben?
– Mi lehet az első kis lépés?
– Miről veszed észre, ha előrébb léptél?
– Hogyan ‘ünnepelheted’ meg a fejlődésed?

Amikor nem figyelsz érzéseid jelzésére, akkor megfosztod magad azoktól a nagyon fontos információktól, amelyek segítik önkifejezésedet, érvelésedet, vagy egy probléma hatékony megoldását.
Ezért fontos, hogy miután felismered, hogy valamiféle érzelemmel van dolgod,  nevet is tudj adni neki azon túl is hogy jó, vagy rossz érzésed van.
Mindez segíti az érzelemkifejezésedet, meggyőző erődet, valamint az emberi kapcsolataidat is javítani fogja.

Van kérdésed?
Keress bizalommal!
Lukácsné Zsuzsa

Attachment