A pánikbetegség kapcsán szeretnék a stigmatizációról pár szót ejteni.
Azért ezt a betegséget választottam, mert ma senki nem fél, izgul, tart valamitől, hanem mindenki ‘pánikol’. Könnyen dobálózunk ezzel a szóval, akár magunkat, vagy mást viccesen minősítve ezzel. Ki nem beszél pánikról? Többnyire az, akinek valóban pánikbetegsége van.
A pánikzavar kiváltó ok nélkül, hirtelen-és ismétlődően- fellépő szorongásos roham.
A hevenyen fellépő szimptómák súlyos szomatikus kórképeket imitálnak.
A NEUROLÓGIAI tünetek (szédülés, zsibbadás, kipirulás, remegés, izzadás) agyi keringési zavarra, a KARDIÁLIS tünetek (mellkasi fájdalom, légszomj, szívdobogásérzés) infarktusra, a HASI tünetek (hányinger, hányás, hasi fájdalom, diszkomfort érzés) akut hasi katasztrófára emlékeztethetnek.
A beteg ennek megfelelően éli meg a rosszullétét, ezért követel azonnali szomatikus kivizsgálást, és ezért fogadja el nehezen, (bármilyen hihetetlen), hogy nem infarktusa, stroke-ja, stb., hanem ‘csak’ idegrendszeri zavara van. Ahogy a beteg értetlenül, és hitetlenkedve fogadja a diagnózist, hasonlóképpen értetlenül viszonyulnak a beteghez a családtagok és a tágabb környezet is.
Életünk során fejlődünk, alakulunk, kritikus fázisokon megyünk át, csalódásaink, megrázkódtatásaink vannak. Létezhet az a helyzet, amikor szükség lenne pszichiáter, vagy pszichológus által nyújtott segítségre, ami megóvhatna a széteséstől, a nagyobb bajtól. Viszont a lelki betegség, még mindig, még ma is stigma. A testi betegségek, a testi gyógyítás sokkal elfogadhatóbbak, sokkal hamarabb, sokkal ‘bátrabban beszélünk akár a méhszájunkról, vagy a prosztatánkról, mint arról,hogy pszichológushoz járunk. “Mit gondolnának rólam a barátaim, a munkatársaim, a főnököm, a szomszédom, stb” Ezért a pszichológushoz fordulás többnyire titokban történik, ami plussz lelki terhet ró az amúgy is nehézségekkel küszködő emberre.
Sokszor hallunk a társadalom elidegenedéséről, a stigmatizálás is ennek a része.
A stigma elintéz, lezár és tehermentesít.
Ő bolond, nekem nincs dolgom vele, menekülök előle.
A betegek, a bajban lévő emberek nem megvetendők, nem kiközösítendők, inkább megsegítendők!
Élete során mindenkinek lehet és van is lelki problémája, legalább átmenetileg. Az egészség és a betegség között nincs éles határvonal! A körülöttünk lévő szociális tér tele van olyan emberekkel, akik kevésbé jól, vagy egyáltalán nem jól viszik az életüket, vagy nagyon jól vannak ugyan, csak épp isznak, vagy rosszul lesznek nyílt tereken, remek családanyák, csak éjjelente nem tudnak aludni, vagy kiváló szakemberek, de képtelenek mély és tartós kapcsolatokra.
A mentális zavarral élők stigmatizációja létező probléma, csak sajnos kevés szó esik róla.
A világ,- és magyar irodalomban gyakoriak a pszichiátriai tüneteket, betegségeket leíró művek, műrészletek. Ezeket olvasni nemcsak azért jó, hogy ismereteket szerezzünk, a szövegek gyógyítani is tudnak. Az olvasó számára gyógyító erővel bír a szöveg, hiszen egy-egy műben ráismerhetünk saját történetünkre, egy-egy ilyen ‘találkozás’ a saját életünkre való jobb rálátással, aha-élménnyel, erővel és bátorítással ajándékozhat meg bennünket.
Olvassunk együtt (most) a pánikbetegségről.
Márai Sándor: Válás Budán
Paolo Coelho: Veronika meg akar halni
Aki inkább filmet nézne:
Csak egy kis pánik (főszereplő Robert de Niro)
Annie Hall (Woody Allen, Diane Keaton)
Félelem nélkül
Keress bizalommal!
Lukácsné Zsuzsa
