Milyen gyakran halljuk, vagy mondjuk ezt a mondatot “Nekem erre nincs időm!”, mégis milyen ritkán, leginkább sose nézünk a probléma mögé. Mindig csak addig jutunk, hogy nincs időnk. De vajon eszünkbe jutott-e már valaha, hogy tulajdonképpen miért is soroljuk következetesen a saját életünk elé a napi teendőinket, vagy az, hogy miért fogjuk az időre, ha valamit nem akarunk, nem merünk elkezdeni, ill. megtenni?
Tényleg nincs időnk?
Bár elméleti síkon tisztában vagyunk azzal, hogy megtérülő befektetés időt, pénzt és energiát szánni önmagunk fejlesztésére, a gyakorlati megvalósításig csak ritkán jutunk el.
Pedig ez által sokszor éppen a harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb élet lehetőségétől fosztjuk meg magunkat. Mégis miért? Miért fontosabbak a feladataink, a saját életünknél és fejlődésünknél?
Talán azért, mert a fejlődés, a tanulás, az önfejlesztés fáj.
Persze csak akkor, ha komolyan csináljuk, és nem gondoljuk azt, hogy egy-egy divatos idézet megosztása az már önismeret.
Az önfejlesztés lényegében egy változás, és mint minden ilyen folyamatban, ebben is vannak keserves szakaszok. Csak erről nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást venni. Ennek egyik nyomós oka, hogy az önismerethez és önfejlesztéshez kapcsolódó fogalmak idealizálva vannak.
Az önismeret, a komfortzóna elhagyása – a marketingszövegeknek, a divatos idézeteknek köszönhetően – egy rózsaszín ködben úszó, kellemes kalandnak tűnik.
A valóság viszont az, hogy fejlődni, a hiányaink felé odafordulni, egyáltalán nem könnyű, sőt olykor kifejezetten fájdalmas. Ha ezt nem tudatosítjuk magunkban, akkor a kezdeti nehézségek könnyen eltántoríthatnak minket.
Az önismereti úton fontos kérdés pl az is, hogy meg merjük-e engedni magunknak azokat a helyzeteket, amikor valamit nem tudunk? A kudarcoktól való félelem mellett pedig még számos tényező távolíthat el minket a személyes fejlődésünktől.
Ha pl mást se hallottunk gyerekként, csak azt, hogy ‘Mindent a gyerekért!’ vagy ‘Mindig a család az első!’, akkor ez a mondat a saját életünkben is egy evidenciává, adott esetben a fejlődésünket akadályozó tényezővé válhat- pl elmehetünk-e havonta/hetente egyszer barátnőzni, úszni, moziba, stb. vagy sem.
Mivel hajlamosak vagyunk csak a közvetlen következményeket látni, úgy ítéljük meg, hogy ‘luxus’ kiesni a családi rendszerből, és nem azt nézzük ilyenkor, hogy nekem (és ezáltal a családnak is) mi az érdeke. Csak az számít, hogy anya mindig itt legyen, nem pedig az, hogy amikor velünk van, akkor kiegyensúlyozottabb legyen.
Aztán így telnek el az évek, egyik a másik után, amíg arra várunk, hogy majd egyszer lesz időnk magunkra is. (Majd elkezdem, ha….)
Az a helyzet, hogy ezt az időt nekünk magunknak kell kialakítani, hiszen a napi feladatok nem fognak eltűnni és megszűnni. Sőt a világ abba az irányba halad, hogy minden már tegnapra kell.
Tehát a rossz hír az, hogy az az idő, amikor végre jut(na) idő önmagunkra, magától nem fog eljönni, mert mindig lesznek sürgős feladatok. A jó hír viszont az, hogy az elvárásokhoz való viszonyulásunkon tudunk változtatni, megteremthetjük magunknak az énidőt. Ehhez először is érdemes önvizsgálatot tartani és megnézni, tudjuk-e hol vannak a határaink, és hagyjuk-e, hogy azon rendszeresen átgyalogoljanak mások.
Ha arra jutottunk, hogy ezen a területen még van hová fejlődnünk, ha szeretnénk több időt önmagunkra és fejlődésünkre fordítani, akkor a változás irányába további húsbavágó kérdések vezethetnek minket. Nincs garancia arra, hogy a válaszokkal való szembenézés fájdalommentes lesz, de abban biztosak lehetünk, hogy az alábbi kérdések által közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy ne csak szándékunk, de időnk és energiánk is legyen az őnfejlesztésre.
1. KIÉ AZ ÉLETEM?
Első ránézésre csípőből jön a válasz: ‘Kié lenne? Az enyém.’ Ha viszont közelebb lépünk, akkor általában szépen kirajzolódik, hogy kiknek adjuk oda az időnket, vagyis az életünket. Nyilvánvalóan nem csak mi döntünk az időnkről, de az arányokon általában mindig lehet alakítani.
2. MI A CÉLOM?
Nincs önfejlesztés célok nélkül! Aki komolyan gondolja az önfejlesztést, annak biztos, hogy vannak céljai. Aki csak beszél róla, hogy szeretne erre időt szánni, az maszatol.
3. MI A MOTIVÁCIÓM?
Tisztában kell lenni azzal, hogy miért is szeretnénk fejlődni. Ha megvizsgáltuk a valós motivációnkat, akkor jelentősen megnő az esélye annak is, hogy kitartunk a fejlődési folyamatban.
4. MI A DOLGOM EZEN A VILÁGON?
A napi feladatokat arra is használhatjuk, hogy betöltsük az űrt, ami ennek a fontos, ugyanakkor sokszor megválaszolatlan kérdésnek a nyomán tátong bennünk. Az önismeret és az önfejlesztés szempontjából is áttöréshez vezethet, ha fel merjük tenni magunknak a kérdést: mi az én dolgom ezen a világon? A válasz nemcsak azt mutatja majd meg, hogy milyen irányba érdemes képeznünk magunkat, de egy nagyon nagy nyugalmat, belső békét is hozhat az életünkbe.
5. KIK VESZNEK KÖRÜL?
Az őnfejlesztéssel sok esetben egy, az emberi kapcsolatainkat monitorozó ‘revízió’ is együtt jár. Előfordulhat, hogy céljainktól és a saját életünktől a környezetünkben lévő ‘örömgyilkos’, energiavámpir emberek tartanak távol minket. Őket többek közt onnan lehet könnyen felismerni, hogy amikor elkezdünk önfejlesztéssel foglalkozni, akkor intrikus megjegyzések formájában az elsők közt fejezik ki nemtetszésüket a bennünk zajló változással, annak eredményeivel kapcsolatban.
6. KIHEZ HASONLÍTOM MAGAM?
A “Ha el tudod képzelni, meg tudod csinálni” típusú mondatokkal az a baj, hogy semmilyen szinten sem vesznek tudomást a valóságról. A fejlődéstől sokszor az is eltántoríthat minket, hogy irreális célokat tűzünk ki, és az adott területen nálunk sokkal jártasabb profikhoz hasonlítgatjuk magunkat. Ehelyett inkább arra figyeljünk, ‘ Mit tehetek azért, hogy önmagamhoz képest kitartóbb/ügyesebb/hatékonyabb legyek?’
7. MI AZ, AMIBEN NEM SZERETNÉK FEJLŐDNI?
Első olvasatra, furcsának tűnhet a kérdés, sőt talán arra is gondolsz, hogy elírás. Nem, nem az.
Az önfejlesztés rendkívül tág téma, amit a már felsorolt kérdések tisztázása közben érdemes tovább szűkíteni.
Igazi megnyugvást hozhat, ha felvállaljuk annak a döntésnek a súlyát és felelősségét, hogy mi az, amiben nem szeretnénk fejlődni.
Ez elsőre nem könnyű, de ha megtesszük, kimondottan felszabadítóan hathat ránk, ha kimondjuk és felvállaljuk, hogy mi az, amit elengedünk.
És ekkor nem kifogásként hivatkozunk az időre, nem bújunk az idő-hiány mögé, hanem tudatosan döntünk úgy, hogy erre nem szánunk időt.
Micsoda különbség!
Vannak kérdéseid?
Keress bizalommal!
Lukácsné Zsuzsa
