írja Ady Kocsi-út az éjszakában című versében

Lehet-e újra egész, ami eltörött?

“Az indiánt hosszú vándorútja során egy autó felvette és percek alatt elröpítette úti céljához. Az indián ekkor leült az árok szélére, hosszan üldögélt, s a kérdésre – Mit csinálsz? Mire vársz? – eképp sóhajtotta el magát: – Várom, hogy utolérjen a lelkem!”

Egy átélt krízis kapcsán sokan élhetünk meg valami hasonlót. Nem biztos, hogy meg tudjuk fogalmazni pontosan mit is érzünk, csak annyit tudunk, hogy egy fokozott készültségben, feszült, bizonytalan állapotban telnek az órák, a napok. Azt érezhetjük, hogy sodródunk. Ettől bizonytalanná, frusztrálttá, kétségbeesetté, akár dühössé vagy szorongóvá válhatunk.
A jelen helyzetben ez természetes, ám ettől még nagyon nehéz.
Nemcsak neked. 

Szerencsére mindannyian rendelkezünk olyan ösztönös stratégiákkal, melyekkel meg tudunk küzdeni a nehéz vagy felfokozott érzelmi állapotainkkal, meg tudjuk nyugtatni magunkat, és megteremthetjük biztonságérzetünket. A leghétköznapibb tevékenységek, a mozgás, a zenehallgatás vagy akàr a sorozatnézés -még ha nem is mindig vagyunk ennek tudatában- érzelemszabályozó hatással bírnak.

Miért fontosak az érzelemszabályozó stratégiák?
Mert csak kellőképpen nyugodt állapotban és megfelelő biztonságérzettel vagyunk képesek tanulni, dolgozni, kapcsolódni…úgy általában élvezni az életet. Egyébként csak a túlélésre játszunk.
Ha a körülményeken nem tudunk, nem lehet változtatni, ezeknek a stratégiáknak a segítségével megteremthetjük magunknak a béke kisebb-nagyobb szigeteit. Ahol minden rendben van, ahol utolérhet a lelkünk.

Az egyik legfontosabb dolog, amit érzéseinkkel, -a nehéz érzesekkel is- tehetünk az, hogy elfogadjuk, hogy vannak, és igyekszünk megbékélni velük. Ha vannak érzéseink, az annak a jele, hogy élünk, és jól működünk. Az érzéseink rendben vannak, viszont a szabályozásuk ugyanolyan fontos, mint az elfogadásuk.
Az érzelemszabályozás azon folyamatok összessége, amelyeket tudatosan, vagy ösztönösen végzünk annak érdekében, hogy érzelmeinket képesek legyünk  kontrollált mederben tartani.
Krízishelyzetben nem döntünk az érzelmeink megjelenéséről, és az intenzitásáról sem. Arról viszont dönthetünk, hogy mit kezdünk velük.

Mit tegyünk, ha a hiányaink szinte fájnak? Ha a szomorúságunktól felkelni sincs kedvünk? Ha nehéz dolgozni, mert Őt látjuk/keressük mindenhol? Ha folyamatosan negatív forgatókönyveket gyártunk? Ha azt sem tudjuk, valójában mit is érzünk?
Először is álljunk meg. Vegyünk egy mély lélegzetet. Adjunk magunknak időt. Ne a tuti megoldást keressük, hanem a lehetőségeket, hiszen a lehetőségeink ismerete a kulcs a tehetetlenség oldására.

Az alábbiakban néhány érzelemszabályozási technikát találtok, amik akkor segíthetnek, ha úgy érzed elborítanak az érzelmek, és szükség lenne egy kis nyugalomra.
Egyszerű, bárki számára könnyen elsajátítható gyakorlatokról van szó.
Mielőtt tovább olvasol, fontos figyelembe venni, hogy
•az alábbi technikák nem biztos, hogy mindenki számára jelentik a megoldást, hiszen mindenkinek egyedi útja van,
•nem baj, ha valamelyik nem megy, vagy nem megy azonnal,
•ami már működik, csináld minél gyakrabban,
•ami sokszor próbálva sem működik, azt hagyd el,
•ne lépj ki a komfortzónádból, amíg nem érzed magad eléggé biztonságban hozzá.

1. Mozogj!
A fizikai aktivitás stresszoldó hatású. A pszichogimnasztikai-gyakorlatok kifejezetten alkalmasak érzelmi feszültségoldásra. Ilyenkor a hajlító és a feszítő izmainkat használjuk. Legegyszerűbb ezek közül a két tenyér felváltva nyitása és zárása, a lábfejek vagy a karok felváltva nyújtása és behajlítása.

2. Hagyatkozzunk az öt érzékszervünkre!
Használjuk tudatosan a látásunkat, hallásunkat, szaglásunkat, ízlelésünket, tapintásunkat. Adjunk magunknak kellemes, pozitív érzékszervi ingereket. Fókuszáljunk a környezetünkben a kedvenc színeinkre, keressünk megnyugtató hangokat, illatokat, ízeket, tapintsunk kellemes anyagokat, felületeket.

3. Figyeljük a légzésünket!
Elég egy pár lélegzetvétel erejéig, pár percig, vagy ameddig jólesik. Figyeljük, ahogy a levegő beáramlik, majd kiáramlik az orrunkon keresztül. A légzés figyelése segít a jelenben maradni.

4. Stabilizáljuk a testünket!
Hátradőlhetünk a széken, lefekhetünk a hátunkra az ágyon, a padlón. Koncentráljunk a megtartottság érzeteire a testünkben, figyeljük meg milyen érzés stabilan elhelyezkedni úgy, hogy nem kell megtartani magunkat.

5. Harmonizáljuk a légzésünket!
Csupán 3-4 lélegzetvételnyi időt igényel. A belégzés-benntartás-kilégzés-szünet tartson azonos ideig – (a már többször említett négyszög légzés)-, vagy nyújtsuk tudatosan a kilégzésünket.

6. Feszítsük meg az izmainkat, majd engedjük el őket!

7. Öleljük át magunkat!
Mellkasunk előtt keresztbe tett karokkal érintve a vállunkat, gyengéden megtarthatjuk saját magunkat. (pillangó ölelés)

8. Simogassunk kisállatot!
A puha, szőrös állatok jelenléte és érintése remekül oldja a nehéz érzéseket.

9. Képzeljük magunkat a kedvenc helyünkre!
Lehet ez egy létező vagy egy képzeletbeli helyszín, ahol jól éreznénk magunkat. Időzzünk, pihenjünk meg itt egy pár percig.

10. Nevezzük nevén az érzéseinket!
(Használd a korábban bemutatott érzelemkereket az érzelmeid azonosításához.) Ettől még nem fognak elmúlni, de a hatalmuk csökken majd.

11. Érezzünk együtt önmagunkkal!
Ha egy barátunkat meg tudjuk nyugtatni, ugyanígy lehetünk önmagunk támasza is a nehézségekben.

12. Használjunk művészeti eszközöket!
Az alkotás, rajzolás, festés, akár csak pacákkal, színekkel szintén segíthet csatornázni az érzéseinket, és lenyomatot is ad róluk, egyfajta érzelmi térképet. (felnőtt szinező könyvek)
Énekelhetünk is, ami nemcsak az önkifejezés, de a hosszú kilégzések miatt élettani harmonizáló hatással is bír.
Sokaknak az írás segít – az érzések papírra vetése mindenféle megkötés nélkül.

Ahhoz, hogy testileg-lelkileg lenyugodjunk, meggyógyuljunk és növekedjünk, szükségünk van a biztonság zsigeri érzésére. Öngondoskodással saját magunknak is megteremthetjük ezt az érzést.
Ez az érzés hozzásegíthet a nehézséggel való megküzdéshez, és ahhoz, hogy kérjük és elfogadjuk a segítséget – amikor szükségünk van rá. 

Az érzésekkel nem vitatkozunk! Nem kérdés, hogy jogos vagy nem jogos, az érzések vannak.
Ahányan vagyunk, annyiféle gyászreakció van. 
Azt, hogy hogyan hat ránk egy veszteség nagyon sok minden befolyásolja. Teljesen különböző ‘veszteségportfólióval’ éljük az életünket.
Mégis mindenki számára az első, vagy inkább nulladik lépés az lenne, hogy felismerjük,  beazonosítsuk és megengedjük magunknak a gyásszal kapcsolatos testi vagy érzelmi reakciókat, az azokkal járó nehéz érzéseket.
Természetes, ha nehezebben koncentrálunk, elfelejtünk dolgokat, rosszul alszunk, stb. Fontos, hogy, megértéssel és elfogadással forduljunk ezek felé az egyébként teljesen természetes reakciók felé, ahelyett, hogy még tovább nyomasztjuk magunkat az önmagunkkal szemben támasztott elvárásokkal.

A gyógyulás ott kezdődik, amikor képesek vagyunk szavakat találni, és a kimondhatatlan kimondhatóvá válik, az elviselhetetlen pedig viselhetővé.

Lehet-e és mikor lesz újra egész, ami eltörött?
Ha már utolért és megnyugodott a lelkünk.
A törött egész is lehet (újra) szép!
Az élet hegeket hagy az utunk során a testen kívül és belül. Az emberi test minden hege egy emlék, amely történetet mesél, napló a múltunkról, lecke, amelyet nem szabad elfelejtenünk.
Az élet a sebhelyekkel együtt is tovább halad. És ezek a hegek -bármilyen hihetetlen- egyedivé és szebbé tesznek minket.
Csak gondosan, türelemmel össze kell illesztenünk a cserepeket…

Keress bizalommal!
Lukácsné Zsuzsa

Attachment